HTML

teccik-erteni

Sorra veszem az közélet és az állam működésének zavarait és javaslatot teszek egy normálisabb működésre. Remélem sokak számára kiderül, hogy ebben az országban miért nem tudunk európai módon közszolgáltatásokat biztosítani és mi erre a megoldás.

Friss topikok

Linkblog

Orbán: "Ragaszkodnunk kell saját megoldásainkhoz"

2011.10.24. 23:12 adótfizető

A címben lévő mondat árulkodó és tökéletesen fogja meg a jelenlegi Orbán-féle adminisztráció legnagyobb problémáját. Nevezetesen azt, hogy valaki azt hiszi, hogy amit tesz, az a cselekménysorozat az egyetlen üdvözítő megoldás. Aki dolgozott már nagyobb cégnél az tudja, hogy ez a gondolkodásmód a tévedések táptalaja és igen veszélyes tud lenni.

De kérdem én: mit oldott meg eddig az Orbán-kormány? A költségvetést nem tudta egyensúlyban tartani a szarvashibái miatt, csak a nyugdíjlopás segítségével, az ágazati különadók pedig lefékezték a gazdaságot.

Az 2012-es növekedési adat jó ha 0,5% lesz és bizony ott van még sok tétel, ami a hiány tartását lehetetlenné teheti. Csak néhány ezek közül:

1, Telekom cégek különadója visszajár (200 Mrd Ft).

2, Magánnyugdíjpénztári tagoknak 14 havi egyéni járulék visszajár (40 Mrd Ft) (Viktor NE LOPJ!)

3, 300-as Euró árfolyam és az állam a legnagyobb deviza adós.

4, Országkockázat az egekben van-> devizakötvényt nem lehet kibocsátani

5, Esetleges leminősítés után pedig kamatot kell majd emelni, hogy ne omoljon össze a forint.

6, 1,5% helyett jó ha 0,5% a növekedés.

Látható, hogy óriásiak a kockázatok és ehhez bizony nem 300-400 Mrd tartalék kellett volna, hanem 700-800 Mrd.

A beígért hiány nem tartható. Ha a fentiek többsége 2012-ben realizálódik, akkor Viktor meg fog bukni és mehet az IMF-hez az aktuális kormány.

Szólj hozzá!

A Fidesz (Páva Zsolt vezetésével) ingatlanadót vezet be Pécsen

2011.10.15. 19:53 adótfizető

Megjött a pécsi ingatlanadó is:

"Az új, januártól élő rendelkezés szerint 80 négyzetméterig 200, a fölött 450, 220 négyzetmétertől 900 forint lenne a négyzetméterenkénti adó évente. Magyarán egy 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa 10 ezer, egy 100 négyzetméteresé 25 ezer, egy 150 négyzetméteresé 47 500, egy 250 négyzetméteresé pedig 106 ezer forintot fog fizetni jövőre. A számítás alapja a hasznos alapterület."

(http://www.bama.hu/baranya/kozelet/szinte-minden-pecsi-adozni-fog-jovore-405950)

Gondolom mindenki sejti, hogy mi ezzel a nagy baj. Az a gond, hogy az adót vagyoni helyzet alapján kellene fizetni (magyarul: az ingatlan értékével arányosan, esetleg progresszíven is), mert jelen esetben a 200 m2 omladozó parasztház után több adót kell fizetni, mint a 100 m2-es belvárosi luxuslakás után. Nyilván nem lehetne ugyanannyi adót kivetni egy azonos alapterületű panelre és a lakóparki lakásra, mert az érték jelentősen eltér. Csak hát ugye az a baj, hogy a szocik által bevezetni kívánt értékarányos ingatlanadót zsigerből elutasítottuk Petivel (miért is?) és ezt nem lehet lokálisan sem visszahozni, nehogy valaki észre vegye. Pénz kell mindenáron. Erről van itt csak szó.

A földhivatalban ugyanis az ingatlanok alapterülete nyilván van tartva, tehát könnyű az adót ez alapján kivetni.

Ugye senki nem jön azzal a baromsággal, hogy ez nem ingatlanadó, hanem építményadó, vagy kommunális adó. Az ingatlan tulajdonosának (aki a sárga csekket kapja) ugyanis ezt különbséget nehezen lehet megmagyarázni. Valami miatt ezek az emberek ezt nem szokták érteni...

 

Szólj hozzá!

A 2. elmaradt devizahiteles roham

2011.10.03. 19:33 adótfizető

Az árfolyamgátat már megváltásként kommunikálta Peti.

Országos szinten 2.400 ember élt is vele ami az összes részvevő 0,3%-a lehet.

Megjött a végtörlesztés, de nincsen roham. Természetesen a forinthitel kamatok megugrottak és 12-13%-os THM-en az derül ki, hogy hosszú távra ugyanannyi a forint és a devizahitel törlesztője a jelenlegi árfolyamon. Mivel pedig a kamat a forint alapkamathoz van kötve ez még lehet magasabb is.

Szakemberek szerint 30.000-50.000 ember fog végtörleszteni, lényegében a legvagyonosabbakról lehet itt csak szó.

A kormány tehát mindenkinek adott megoldást, de mégis csak max 60.000 ember fog ezzel élni. Ez kb 6%. Én ezt nem nevezném megoldásnak.

 

 

Szólj hozzá!

Miért bukik meg a 2012-es költségvetés?

2011.09.29. 21:27 adótfizető

Brüsszel elmeszelte a telekom-adót, ami 2010-től jelentett évi 60Mrd Ft bevételt. Természetesen a nemzeti együttműködés kormányának fájdalmas lenne beismerni a hibát, tehát az uniós bírósági eljárását kérve ad egy kis laufot neki. Ekkor majd 180 Mrd Ft-ot kell jövőre visszafizetni kamatostul (3 évnyi adó) és mindezt úgy, hogy már számos sebből fog vérezni a költségvetés bevételi oldala enélkül is.

Az 1,5%-ra tervezett gazdasági növekedés sem fog bejönni, itt kb 100 Mrd-s kiigazításra lesz szükség és évekre sem lehet érdemi növekedéssel számolni.

Ott van még a magánnyugdíjpénztárak ügye. Ha az Alkotmánybíróság elmeszeli a magánban lévők kizárását az állami nyugdíjból, akkor a 30 év alatti fiatalok többsége azonnal belép a magánba (0-ás kontóról indulva) és ez további 100 Mrd Ft bevételkiesést okoz éves szinten.

Van tehát jövőre 380 Mrd Ft új megszorítási igény az eddigi 500-800 Mrd Ft-n felül és tudjuk, hogy ez utóbbi is erősen kétséges.

Be fog tehát bukni a Matolcsy-vakló módszer. Az eredmény 340Ft-os EURO, 460 Ft-os benzin és/vagy 9%-os alapkamat lesz és hatalmas munkanélküliség.

Szánalmas lesz nézni, amint Viktor IMF hitelt kér majd végül, mert nem tud máshogy devizához jutni. Vagy felveszi a piacon 9%-os kamatra.

A második negyedév után már minden kiderül. Coming soon.

 

Szólj hozzá!

Palesztin ENSZ tagság. Magyarország (Viktor), hogy szavaz majd?

2011.09.24. 10:38 adótfizető

Közeleg az idő, amikor színt kell vallani a palesztinek ügyében.

Nemrégen minket is meglátogatott az izraeli külügy, hogy hát legyünk kedvesek nemmel szavazni majd. A deal az lehetett, hogy vagy a "nem"-et nyomjuk vagy tartózkodunk, vagy nem nyomunk semmit és majd azt kommunikáljuk, hogy támogatjuk a probléma tárgyalásos alapon történő rendezését, amelyben aktív szerepet is vállalnánk. Vagyis folytatni szeretnénk az elmúlt évtizedek folyamatait.

Izrael beépíti a megszállt területeket, és ezzel párhuzamosan ígér békét és tárgyalást.

Ez nem vezet sehova.

Ők majd 40 év múlva fognak megbukni és nagyok lesznek a veszteségek.

 

 

Szólj hozzá!

Simor a költségvetési tervezet ellen szavazott. Szabad ellene is szavazni?

2011.09.23. 18:24 adótfizető

A jegybank elnöke nem tartotta elfogadhatónak a költségvetési tervezetet és ezt szavazatával is kifejezte.

Hát lehet ilyet csinálni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER), hogy valaki Matolcsy beadványát nem szavazza meg?

Még jó, hogy Járai (nagy tudású közgazdász - a KT elnöke) és a PSZÁF elnöke is ott volt és meg tudták szavazni. Igaz, hogy a bejelentett gazdasági növekedés nem stimmel és az infláció sem és nem ismertek az adótörvények sem (ami a bevételi oldal) és a CHF hitelek végtörlesztésének a hatása sem, de azért "a javaslat összességében támogatható" Járai szerint.

Igaz persze, hogy égő lett volna ha leszavazzák, mert akkor ugye át kell dolgozni és már most is kifutottak az időből.

Azt gondolom, hogy a második negyedév után majd valakinek el kell mondania egy öszödi-beszédet.

Szólj hozzá!

Lex 180 Ft = 1 CHF

2011.09.20. 23:31 adótfizető

A törvény 1 mondatban a következőképpen fogalmazható meg:

Azok számára, akik képesek fizetni, az állam az 1 CHF tőketartozásból a 180 Ft feletti részt jelen törvény szerint elengedi a teljes tőketartozás egészére, azok viszont, akik ezt nem képesek kifizetni, a teljes tőketartozást meg kell fizetniük kamatos kamattal, függetlenül a CHF jövőbeli árfolyamától.

 

Szólj hozzá!

Az utólagos képzési hozzájárulás: a tandíj másképpen

2011.09.10. 17:18 adótfizető

Réthelyi miniszter úr elkezdett nyilatkozni a képzési hozzájárulásról vagyis arról, hogy aki tanul az ezért fizessen is (utólag), de az még nem tiszta, hogy mennyit. Lényegében a tandíj is ugyanez, csak az annyival jobb, hogy akkor a fizetés a szolgáltatás igénybe vétele során történik.

Persze tandíjról szó sem lehet. Az valami olyasmi lenne, mint a középkorban a szentháromság tagadása: azonnali kivégzéssel jár (most éppen politikai értelemben).

Számos szabályozási probléma adódik: pl tanári fizetésből nem könnyű még majd ezt is megfizetni.

Egyre jobban esik szét a rendszer. Program nincsen, csak ötletelés és kuszaság.

Szólj hozzá!

Lázár-féle banki stresszteszt.

2011.09.09. 19:33 adótfizető

Lázár János a kormányzópárt (ilyen 1 db van) frakcióvezetője banki stressztesztet végzett azzal, hogy kijelentette, hogy a 180 Ft = 1 CHF árfolyamon lehessen végtörleszteni a hiteleket. Nyilván ez kedvező azoknak, akiknek elárverezik a lakását/házát, mert ilyenkor egy végtörlesztés történik. Ők tehát kisebb veszteséggel szállhatnak ki a buliból.

Ekkor a bankokat persze óriási veszteség érné és a bankrendszer működési zavara csökkenti majd a gazdasági növekedést is.

Maga a jelenség érdekes. Van-e a bejelentésnek valóságalapja? Mivel a frakcióvezető mondta, ezért a piac érzékenyen reagál. Meg kellene tanulni végre a frakcióvezető úrnak, hogy nem beszélhet akárhogyan, mert nem ellenzékben politizál. A járulékos károk milliárdos nagyságrendűek, a bizalmi kár pedig nehezen becsülhető.

 

Szólj hozzá!

Minden 30 év alatti lehet magánnyugdíjpénztári tag! 180 Mrd Ft hiány!

2011.08.28. 21:17 adótfizető

A törvény szerint minden 30 év alatti állampolgár lehet magánnyugdíjpénztártag.

Ha az AB a héten a várakozásoknak megfelelően dönt, akkor nekik érdekük belépni egy magánpénztárba.

Nincs veszteni valójuk, csak nyerhetnek vele.

Tehát a héten >500.000 ember léphet!

Legrosszabb esetben Viktor beállamosítja az egészet, de akkor ők megint kapnak reálhozamot.

Számoljuk csak: tegyük fel, hogy havi 30.000 Ft-ot fizetnének be átlagosan a magánpénztárukba jövőre és csak 500.000 a létszámuk.

Ekkor 500.000 * 30.000 Ft * 12 = 180 Mrd Ft hiány keletkezik a költségvetésben a TB nyugdíjkasszában jövőre úgy, hogy már legalább 700-900 Mrd Ft-ot meg kell takarítani.

Matolcsy rémálma.

 

Szólj hozzá!

Jön a magánnyugdíjpénztári döntés (Kedves pályakezdő: legyél Te is magánnyugdíjpénztártag!)

2011.08.28. 17:12 adótfizető

A döntés jelentősége óriási.

Többen nem értik a lényeget ezért röviden kifejtem.

1, Nyilván a 100.000 maradót érdekli, hogy lesz-e állami nyugdíja vagy sem.

2, Ez a fontosabb: tegyük fel, hogy az AB elkaszálja a állami rendszerből való kizárást.

Ekkor szinte minden pályakezdő a magánrendszerbe fog belépni (teljesen önkéntes alapon), hiszen az most sem tilos:

"Ha még nem töltötted be a 30. életévedet és munkaviszonyban állsz, vagy nyugellátásra megállapodást kötöttél, akkor számodra is nyitva áll a lehetőség, hogy belépj egy magán-nyugdíjpénztárba, függetlenül attól, hogy voltál-e már pénztártag vagy sem." //www.ing.hu

Vagyis ugyanott leszünk, mint amikor elkezdtük a magánrendszert, csak azzal a különbséggel, hogy most az megy majd oda, akinek lesz tisztességes fizetése és nem mindenki.

Emiatt pedig az állami alapban lévő pénz (felosztó-kiróvó játék) kevés lesz a most visszalépett nyugdíjak kifizetésére, hiszen egyrészt a fiatalok kevesebben is vannak, másrészt pedig ők is inkább az magánba mennek, vagyis a TB rendszerbe csak a járulék kb 2/3-a érkezik be tőlük.

Értjük?

 

 

Szólj hozzá!

2012 április: Matolcsy György minisztert leváltják a pótköltségvetés benyújtása előtt

2011.08.24. 22:44 adótfizető

2012 áprilisát írjuk. Éppen csak megjelentek a negyedéves gazdasági makroadatok és kiderült, hogy nagy a baj. A költségvetés bevételi oldala tarthatatlan. A vállalt feladatok végrehajtása nem sikerült.

Néhányan szólnak Viktornak, hogy most tényleg baj van és jó lenne a mester helyett más típusú embert keresni és kérik, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) keretein belül próbáljon megoldást találni.

Délután leül Kövér Laci, Varga Mihály, Lázár János és Viktor, hogy döntsenek - mert az emelkedő állampapírhozamok miatt nem lehet tovább várni. Többen közölük idegesek, mert értik miről van szó.

Szijjártó Peti egész este dolgozik és készül a másnapi kommunikációs feladatra, de aludnia is kell. Jól tudja, hogy a pihent megjelenés szinte fél siker a kommunikációban, valamint azt is, hogy fáradtan könnyen hibázhat az ember. A tét nem kicsi: úgy kell beállítani a váltást, hogy tulajdonképpen a jó irányba haladtunk végig, csak hát ez a fránya nemzetközi válság gyűrűzik ezerrel.

Megköszönik a munkát Matolcsy mesternek, aki kap egy zsíros pozíciót valamelyik (állami) banknál. Varga Mihály kinevezése után a forint és a tőzsde is kisebb mértékben erősödik, megszorító csomagja bejelentése után nagyobb mértékben.

2 évet veszítettünk és néhány ezer milliárdot, de talán végre elindulunk a helyes irányba,

 

 

Szólj hozzá!

Matolcsy mester elkúrta. Nem kicsit, nagyon.

2011.08.20. 23:21 adótfizető

A magánnyugdíjpénztár tagok számára felcsillant a remény. Azt hiszem az igazság győzni fog és a Matolcsy mester (aki ugye Viktor "jobb keze") klasszikus "azok végérvényesen kiírják magukat" blöff-lufi hamarosan kidurran.

Ha viccesen akarnék fogalmazni, akkor végül is egyfajta happy end következik, a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad elv mentén, azaz akik "akartak" azok az állam bácsi biztonságot adó kebelére mehettek (a virtuális számláikkal) sőt még pénzt is kaptak érte (lám az isten jót ád), akik pedig nem szerettek volna ebből a jóból (a korábbinál nagyobb mértékben) részesedni, azok maradtak, mintha nem is történt volna semmi. Gazdaságilag persze nem is történt semmi.

Több ez persze mint, egy sima elcseszés. Az egész tákolmány alapjaiban inog meg és nyilvánvalóvá válik a 2/3-ot megválasztó többség számára, hogy nemhogy a bölcsek köve nincs Lázár Janinál, de bizony nem is álltak túl elöl a sorban, amikor az észt osztották és vannak olyan problémák, amelyekre hatalmi erővel nem lehet az optimális megoldást találni.

Persze tudjuk: kellett a pénz. Hiszen ha nincs nyugdíjpénz, akkor 1-kulcsos adó sincs, ami alaptéglája a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Talán még az Alkotmányba is betették a kis huncutok.

Márpedig ez a salétromos és penészes tégla romba dönti az oktatást és az egészségügyet. Legyen valaki tanár bruttó 125.000-ért, amiből 16%-al adózik. Anyátok! A 2 millás fizetésű Petin kívül talán a többség ezt érzi is. Márpedig, ha nincs jó tanár, akkor bizony mérnökök tömege sem lesz, akik felemelik ezt az országot. Ennyi pénzért pedig nem lesz  tanár, mert a jó tanár azért ennyire nem hülye (a definíció szerint). Az is érteni véli még a gyenge elméjű is, hogy vajon miért nem vállal több gyermeket ez a réteg.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Szükség van a Tom Lantos Intézetre?

2011.06.30. 21:50 adótfizető

Tom Lantost szimpatikus embernek tartottam. Következetessége különösen tetszett.

Azonban a róla elnevezett intézet létjogosultságát és a fenntartására elköltendő milliókat nem tartom indokoltnak. Nem hiszem, hogy egy ilyen intézettől a világon bárhol is erősebb lenne a demokrácia és ahol diktatúrák vannak ott majd pont egy ilyen intézet szavára hallgatnak. Kicsit talán egy emlékmű vagy szobor is ez az intézet, amely a szenátor úr munkásságának állít emléket. Ebben az olvasatban azonban kicsit célt tévesztettek az alkotóik, mert az emlékmű fizikai értelemben túl nagyra sikeredett.

 

 

Szólj hozzá!

Az államadósságról az igazat is el lehetne mondani

2011.06.30. 00:54 adótfizető

Háborúban állunk az államadóssággal szemben és mindenki, aki azt növeli az rossz, aki pedig csökkenti az jófiú. Lényegében ez Viktor vezér üzenete.

Ha ez igaz lenne, akkor Bokros Lajosnak kellene adni egy állami kitüntetést, hiszen az ő gazdaságpolitikája alatt csökkent az adósság a legnagyobb mértékben a Horn kormány idején.

Természetesen a lényeg itt is a részletekben van. Az államadósságot ugyanis százalékosan fejezzük ki, és pedig a GDP százalékában. Értelemszerűen, ha az adósság nem változik, de a DGP változik, akkor ez a százalékos mutatószám is változik. Ez a növekményhatás.

Ha gazdasági növekedés van, akkor "magától" szépen csökken évente pár %-ot. Ha viszont csökkenés, mint most a válság idején, akkor pedig magától növekszik, most éppen 4-5%-ot.

Nem tisztességes tehát a nemzetközi gazdaság GDP hatását ráverni az adott kormány által "létrehozott" adósságnövekményre. Feri/Gordon esetében tehát 4-5%-ot azért ez okozott. Nem beszélve arról a másik 4%-ról, ami papíron volt adósság, de nem költötte el senki, hanem a Nemzeti Bank tartalékát gyarapította. Ezt is ráverték Szijjártó Petiék a szocikra, holott Viktor ebből költött a MOL-ra legutóbb.

Meg is jegyezték, hogy csodálatos dolog történt, mert a tranzakció "se nem növeli az adósságot sem pedig a hiányt". Sajnos volt aki el is hitte.

A lényeg tehát, hogy az szocik kb 10% pontnyi adósságnövekménnyel kevesebbért felelősek, mint azt a propaganda beállítja, de persze ez is sok pénz.

A 100 napos program és a 13. havi nyugdíj a gázártámogatás (Veres Jani rémálma) bizony sokat vitt el ebből.

És itt talán álljunk meg. Mi volt a 100 napos program? Hogy a közalkalmazottak bérét 50%-al növeljük meg. Tanárok, orvosok, ápolók, rendőrök,... . Ha ők még ma is nagyon keveset keresnek, aki be kell látni, hogy ezen nagyobb béremelés előtt a létminimum körül mozgott a díjazásuk és így már érthető, hogy sokan miért is ragaszkodnak a korkedvezményes nyugdíjhoz. Látni kell az összefüggéseket.

A 100 napos programnak tehát voltak fontos és méltányolható elemei, de talán nem kellett volna az egész közszférára ezt megcsinálni. A gond az volt persze, hogy ezen béreket a közalkalmazotti bértábla definiálja és egyszerűbb volt annak minden sorát megszorozni 1,5-el.

Viktor 1998-as kormánya egy kellemes gazdasági növekedést kapott Bokros programtól és ennek ellenére (lásd növekményhatás) mégis csak kis mértékben tudta csökkenteni a GDP arányos adósságot és ez a csökkentés a ciklusa elejére esett, majd pedig növekvő adósságtendenciával távozott a hatalomból. Ezt azt jelenti, hogy Viktor vezér is rendesen kivette a részét az adósság növeléséből még úgy is, hogy a ciklus közepén csinált egy rejtett kiigazítást.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Minek ide OET-t?

2011.05.28. 00:39 adótfizető

"Megérett az idő egy új, a társadalom egészét lefedő, általános gazdaságpolitikai és szociális kérdéseket megvitató, konzultatív jogkörű tanácsadó testület életre hívására."

Matolcsy mesternek kényelmetlen lett az OET. Kitalálta, hogy könnyebb lenne megszüntetni és a szerepeket újradefiniálni, hogy ne kelljen már a minisztériumnak egyeztetéseket folytatni. Nem habozott.

Az új rendszerben ők csak, mint koordinátorok szeretnének jelen lenni a munka világát érintő vitákban. Minek ide egyeztetés, ha a nagyvezér is bemondhatja a frankót?

Remélem értjük. Én értem.

 

 

Szólj hozzá!

Egy történelmi hiba

2011.05.11. 21:42 adótfizető

A napokban volt hír a TV-ben és az interneten, hogy egy alvállalkozást nem fizettek ki a megrendelői egy vasútállomás felújításánál. Természetesen alvállalkozói láncok alakultak ki és aki a tényleges munkát végezte a lánc cégén ahhoz a megrendelő (MÁV) pénze már nem jutott el. A vállalkozó szerette volna elvinni a jogos tulajdonát, de a MÁV (fegyveres!) biztonsági emberei nem engedték.

Hasonló történt a Megyeri (Chuck Norris) Híd esetén is és számos állami cég által megrendelt infrastrukturális beruházásnál.

Mi itt a hiba? És mi lett volna a megoldás?

Igen egyszerű: a rendőséggel kellett volna garantálni, hogy az alvállalkozó elvihesse a ki nem fizetett, beépített tulajdonát. Ebben az esetben egy földbe épített transzformátort.

Miért lett volna ez jó? Azért, mert ekkor az állami megrendelő megtapasztalta volna, hogy nem elég a generálkivitelezőt kifizetni, hanem olyan szerződést kell kötni, hogy az alvállalkozót kifizetéseit is szavatolja a generálkivitelező.

Kár, hogy kihagytuk ez a helyzetet.

Szólj hozzá!

Széll Kálmán terv = minden évben 1 Bokros-csomag

2011.04.16. 21:21 adótfizető

Nehéz feladat előtt áll a kormány kommunikációs rendszere. A következő években, minden egyes évben egy Bokros-csomagnyi megszorítást kell megvalósítani és ezt nyíltan vállaltuk is Brüsszel felé, amely mint tudjuk Orbán Viktornak nem a főnöke.

Ez azt jelenti, hogy befelé ezerrel kell kommunikálni, hogy felpörög a gazdaság és minden szép és jó lesz hamarosan, kifelé pedig azt, hogy kőkeményen tartjuk a megszorításokat.

A legrosszabb az egészben, hogy semmi sem garantálja, hogy a gazdaságpolitika sikeres lesz, azaz, hogy lesz rengeteg munkahely és gazdasági növekedés.

Valószínűnek tartom, hogy Viktornak ezen gazdasági próbálkozása, amit a póker nyelvén "all-in"-nek lehetne nevezni, nem fog bejönni. Ekkor viszont valakinek illene elvinni a balhét, amire talán Matolcsy mester lenne a legalkalmasabb.

Szólj hozzá!

Menjünk el külföldre élni

2011.03.28. 00:50 adótfizető

Nemrég blogot indítottak, amelyben arra biztatják a fiatalokat, hogy jöjjenek haza. Az érvelése persze meglehetősen gyenge a forradalmi kormányhoz közeli erőknek.

Én arra biztatnék mindenkit, aki teheti és aki nyelveket is beszél, hogy menjen el külföldre dolgozni.

Érveim a következők:

1, Lesz valódi nyugdíjad és az éveidet a magyar rendszer is elszámolja még akkor is, ha magánnyugdíjpénztártag maradtál.

2, Nem leszel anyagilag kiszolgáltatva az aktuális rendszernek.

3, Megtapasztalod, hogy milyen egy olyan "forradalommentes" országban élni, ahol valódi kapitalizmus van.

Mérnökök, orvosok előnyben.

 

Szólj hozzá!

Láttunk már ilyet

2011.03.16. 23:47 adótfizető

Budai Gyulának mostanában sok dolga akad.

Szerepe igen egyszerű: le kell járatnia a politikai ellenfeleket, illetve bárkit, aki veszélyt jelenthet I. Viktor hatalmára nézve. Természetesen bűncselekmények is akadnak, amit senki sem vitat és ezek fontosak is, mert ezekhez kell keverni a politikai ellenfeleket.

A kelleri recept visszaköszön. Talán a baloldalon sokan bánják már, hogy példát adtak. A tanároknak azt tanítják az egyetemen, hogy a rossz példát sosem szabad megmutatni.

Nem lehet viszont szó nélkül elmenni a jobbos közpénzcsapolók mellett sem. Philip mester ügyesen csapolt magának zsetont nyom nélkül. Tiszta munka volt. Jó időben volt jó helyen.

Ha Zuschlag 6 évet kapott a sikkasztásért, holott nem is tartotta meg a pénzt, hanem az MSZP-t finanszírozta, akkor Philipnek mennyi év lenne méltányos?

Abban is van igazság, hogy minden népnek olyan vezetői vannak, amilyet megérdemelnek.

 

Szólj hozzá!

Monetáris Tanács: minden jelölt hozzon még egy embert!

2011.03.07. 21:03 adótfizető

Nem sikerült 4 db új embert találni a Monetáris Tanácsba, csak 2 jelölt van.

A pártutasítások végrehajtását nem vállalták akik adnak magukra. Járai Zsigmond elvtárs csapata sem annyira jó, hogy fel lehetne belőle mindenkit vállalni.

 

Szólj hozzá!

A végkielégítések és visszafoglalkoztatások kultúrája

2011.03.04. 22:42 adótfizető

Járai Zsigmond jelentős (26.000.000 Ft) végkielégítéssel távozott a Jegybanktól legutóbb így a magyar állam közpénzeit jól megismerte közelebbről is. De most megint a Jegybanknál dolgozik, viszont a végkielégítést elfelejtette visszaadni.

"Az MNB ezzel kapcsolatban említésre érdemesnek gondolta, hogy "az FB elnöke és az FB Titkárság két munkatársa korábban a jegybank alkalmazottai voltak. 2007-2008. évi távozásukkor összesen csaknem 100 millió forintos végkielégítésben, illetve munkaviszonyuk megszüntetéséhez kapcsolódó egyéb juttatásban részesültek"."

Nem gondolom, hogy ez a követendő példa.

Természetesen nem Járai a csúcstartó, hanem Szász Károly:

Károly ugyanis 131.000.000 Ft-ot kapott, és Lázár Jánosnak köszönhetően itt természetesen szó sem volt "pofátlanul magas" összegről.

Pénz beszél.

 

Szólj hozzá!

Vajon miért emelte a FIDESZ 50%-al az ingatlanadót Szentendrén?

2011.03.01. 18:37 adótfizető

Szentendrén van ingatlanadó.

A FIDESZ vezette be 2007-ben. (Ezt Szijjártó Peti a mai napig nem hiszi el.)

"Építményadót a Szentendre illetékességi területén fekvő lakás és nem lakás céljára szolgáló épületek, épületrészek után kell fizetni.  Az adó alanya az, aki az év első napján az ingatlan tulajdonosa. Amennyiben az ingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya." //forrás: Szentendre város honlapja

Az adó mértéke évente:

- lakás célú építményeknél: 300 Ft/m²,

- üdülőnél:  1350 Ft/m2

Igen, jól érti mindenki, alapterülettel arányos az adó, nem pedig értékkel. Tény, hogy 2010-ben 200 Ft/m2 volt a lakások esetén az ingatlanadó, vagyis 50 azaz ötven %-os emelés történt.

Miért is? Mert itt is deviza alapú hitelből épült az uszoda (ami deficitet termel folyamatosan) és a város vezetése rájött, hogy nem bírja fizetni sem a hiteltörlesztést, sem pedig a deficitet.

 

Szólj hozzá!

Egy 15 éves vargabetű a felsőoktatási felvételiben

2011.02.25. 19:46 adótfizető

Annak idején, amikor a szocialista rendszer felsőoktatása működött, a felvételi rendszer alapját az úgynevezett "Központi Írásbeli" jelentette. Ennek lényege, hogy országosan mindenki ugyanazt a feladatsort írta meg. Tehát pl az összes orvosi egyetemre biológiából és fizikából kellett írásbelit írni. Most megint ez a cél.

Úgy tűnik, hogy egy több, mint 15 éves nagy kör után ismét visszatérünk a Kádár-rendszer felsőoktatásához és beismerjük, hogy nem is volt az olyan rossz színvonalú.

 

Szólj hozzá!

Fradi: Kevin McCabe úr lépései

2011.02.17. 22:03 adótfizető

Érdekes események történtek Fradinál a múlt héten.

Az már korábban ismert volt, hogy McCabe úr számára nem túl jó üzlet a focicsapat pénzzel való táplálása. Az újdonság az volt, hogy fel szeretné számolni a céget, amely tulajdonolja a csapatot és mindezt jogutód nélkül. A Kubatov-vétó miatt ebből jogilag nem lett semmi, de de facto most az vezeti a céget, akit felszámolónak jelölt volna ki McCabe úr.

Félreértés ne essék, ha valaki nem akar pénzzel táplálni egy csapatok, akkor a magyar jogrend szerint erre nem kötelezhető, tehát mindenki szabadon eldöntheti, hogy akar-e focicsapatot finanszírozni vagy nem.

A kérdés most az, hogy jövő hónapban átutalja-e Kevin McCabe a "szokásos" havi 100 millió Ft-ot? Ha nem, akkor szavazástól függetlenül indul meg a felszámolás Kubatov ide vagy oda. Természetesen Kubatov Gáborék meg tudják venni a Fradi-t 1 Euróért, de havi 100 millát már nem tudnak utalgatni a pénzelésére, mint McCabe úr.

Én arra fogadnék, hogy Kevin nem fog utalni.

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása